2014. nov 22.

Tatai Borház - Noé unokái bor és pálinkaház

írta: tatima
Tatai Borház - Noé unokái bor és pálinkaház

photo_org_1416656924.jpg_1280x768

A Tatai Borház székhelye Etén van. Ete egy kicsi zsákfalu Komárom-Esztergom megye közepén, a 13-as főút mellett. Budapesttől az 1-es autópályán közlekedve 1 óra autóútra.

A környéken virágzó borkultúra van, ami abban is megmutatkozik, hogy az itt élő emberek a mindennapjaikban foglalkoznak bor előállításával. Hobbi szinten és vállalkozások szintjén egyaránt.

A környék egyik ilyen vállalkozó szintű bor előállítója Tatai Ferenc, aki a Tatai Borház megalapítója. Saját elmondása szerint vállalkozásának gyökerei édesapja által készített 1976-os Ezerjóig nyúlnak vissza. De tovább is megy, egészen Noétól eredezteti magát, aki az első szőlővesszőt ültette el a Földön az özönvíz után, tehát a borászok ősatyja az ő elődje.

Vérbeli borász.

Időközben már nem csak borral foglalkozik, hanem a törvény által adta lehetőséget is kihasználva, pálinkát főz. Pálinkáinak fajtái megszámlálhatatlanok. Kísérleti pálinkafőzőről van szó, aki ha valamit eltalál, akkor jövő évben megismétli a főzést, újít a recepten. Tipikus példája ennek a diópálinkája, amely olyan jól sikerült főzet, hogy mindig megismétli, így már több fajtája kóstolható meg.

Fia, Tatai Ferenc a szőlő feldolgozásában játssza a legnagyobb szerepet. Jövőjét is ebbe fektette, már évek óta mezőgazdálkodó munkát is végez a szőlő feldolgozása mellett. Lényegében ő és a család végzik a munka fizikai, minden pillanatban jelenlétet követelő részét.

Tőkéről a pohárba.

Remek elv! Látnunk kell a bor útját. Ifjabb Ferenc gazdálkodni kezdett, megújítja a gépeket, gondolkodik a földekről, ültet, vet, arat és műveli a szőlőt is. A föld, amelyen ez a szőlő terem értő, és figyelő emberek kezében van. Értenek a földhöz és rendben tartják a szőlőt, amelyben a legnagyobb segítséget egymásnak nyújtják. Édesanya, édesapa, nagyanya, nagyapaa, testvérek.

Családi borház

Ez a vállalkozás minőségi terméket állít elő, természetesen küzd a bürokráciával, de az elsődleges célja az, hogy az emberek megismerjék, és szeressék a termékeit.

Kóstoljunk hát!

Csoportos látogatókat is fogadunk, akik számára biztosítjuk a helyet és igény szerint borkóstolást, pálinkakóstolást szervezünk. Étel készítésre is van lehetőség. Bográcsozó és sütő hely is van a pincéknél, alapanyagokat tudunk helyben biztosítani. Kiváló közösségi hely osztálytalálkozók, kirándulni vágyók, kikapcsolódást kereső emberek számára.

A látogatás helyszínén lehetőség van alvásra, ha kibérelik a pincét. De lehet szó egy napos kirándulásról és programokról is.
Kocsmáktól, magánemberektől megrendeléseket felveszünk, papírokkal szállítjuk a bort, kóstolót természetesen adunk annak, aki kér.

Az árakról telefonon érdeklődhet bárki. A telefonszámok emberi időben bármikor hívhatóak. Szívesen válaszolunk érdeklődésekre.

Elérhetőségek
Tatai Ferenc: 0630-621-1843
ifj. Tatai Ferenc: 0670-266-8173
Tatai Márta: 0630-899-1979 (Budapest)

Szólj hozzá